Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár 450 szavazatot kapott. Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőre 392 küldött szavazott. Jens Spahn egészségügyi miniszter 157 szavazatot szerzett.
Nem hozott döntést az elnökválasztás első fordulója pénteken Hamburgban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán, mert egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét.
A titkos szavazáson az 1001 küldött közül 999-en vettek részt, valamennyien érvényesen voksoltak. Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár 450 szavazatot kapott. Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőre 392 küldött szavazott. Jens Spahn egészségügyi miniszter 157 szavazatot szerzett.
A párt alapszabálya szerint második fordulót tartanak, amelyben az első két helyezett, vagyis Annegret Kramp-Karrenbauer és Friedrich Merz között lehet választani. A szavazást rögtön az első forduló eredményének kihirdetése után megkezdték.
(MTI)